Áwwwhhh....hogy itt már semmit se lehet...

Igen, néha tudatosul, hogy jobb ha az embereknek semmit se mondok. Legalábbis az olyan embereknek, akiket a szüleim is ismernek. Mert sosem tudhatjuk, hogy a bizalommal, amit táplálunk feléjük, mikor élnek vissza.....


Köszi neked is...Sikerült benned is csalódnom. De már nem számít.

Amiket muszáj kitenni...

„Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek, és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tetetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy.. :/”

Bejelentkezés

Mindennek van egy kezdete meg egy vége. Ez most első körben kezdetnek tűnik, mivel teljesen friss célzatból alakult meg a blog. Igazából nem tervezek semmit vele kapcsolatban, sem azt lekonkretizálni, hogy mit is szeretnék rajta igazán, csak ami úgy jön csőstül. 

Részben a kezdés indoka a freeblog megbízhatatlanná válása is, hiszen mi lesz, ha beüt még egy ilyen gikszer? Őszintén szólva tehát egy ilyen vészmentésként van jelen, hogy ha bármi gond és probléma adódna a posztok ne vesszenek el.

Most az első időkben könyves kis bloggá fog alakulni a drága, hiszen én a sok-sok kihívás mellett vállaltam még egy olyan dolgot is, hogy 10 hónap alatt 10 könyvet fogok elolvasni. Na ez a 10 könyv még sehol sincs, bár ha így folytatom, akkor erős gyanúim vannak azirányban, hogy nem fogom tudni én ezt teljesíteni. De szeretem a kockázatokat, anélkül nem is érdemes élni, így kíváncsian várom, hogy mikor fog kezembe akadni az az első könyv, amiről a postot is írni kéne.

Ezért is Zizegő a név. Mert itt csak olyan hébe-hóba zizegés lesz éppen arról, amiről szeretném. Jó dolog ez, amikor nincs igazán befolyás és szabály arra, hogy mit tegyél ki, ami nem égő, amit nem tudnak lenyomozni és hasonló. Sajnos az életem során elég keményen megtapasztaltam ezeket és inkább nem veszem górcső alá, hogy ez mennyire frusztráló tud lenni. Sebaj, most úgy érzem, hogy ismét van egy hely, ami csak az enyém, ami csak úgy az enyém, ahogy én szeretném. Aztán, hogy mennyire sikerül elrontanom ezt a blogot is? Fogalmam sincs, egy párral már megcselekedtem, de 2008 óta töretlenül sikerült kisebb-nagyobb kihagyásokkal a freeblog gyönyöreit élveznem. Egész jól ment. Azt sem adom fel, csak kell egy mentsvár. Az embernek szüksége van ezekre, remélem értitek :)